Farsang II.

 A farsangi időszak eseményeinek említését a balázsolás egészségvarázsló rítusánál szakítottuk meg, idézve Babits Mihályt.

Február, böjtelő hava sok különleges szokást tartogatott a régi korok emberének. Vannak népek, aki a tavasz közeledtével emlékeznek meg halottaikról, a legtöbb tájon azonban vidám dolgokat tartogat a tavaszelő hónapja. Az újraéledő természetbe vetett hit, a hozzákapcsolódó rítusok évezredesek. Lényegük közös: az isten(ek) kegyeinek elnyerése az új tavaszhoz, az új kikelethez, a majdani új terméshez.

Babitstól, a XX. századból visszaugorva most egy másik kor magyar költőóriását, Csokonai Vitéz Mihályt (1773-1805) idézzük meg, aki a farsang egyik jellegzetes szokásának, a vénlánycsúfolónak állított míves irodalmi példát. Csokonai sajátos, sokoldalú költőként a felvilágosodás, a rokokó és a népiesség különlegesen egyedi ötvözetét hozta létre. Dorottya, vagyis a dámák diadalma a fársángon, (1798) vígeposza a farsangi idején játszódik vidéken.

"Dorottya a maga leánytársaival, a rövid fársáng és a kevés menyegző miatt, Carnevál és az ifjak ellen hadat indít, és mikor már őket szinte meggyőzte, Vénus a dámáknak minden kívánságokat megígérvén, emezek eránt megbékélteti."

"Az én szerzeményemnek interesszéje áll a nemzeti luxusnak és elkorcsosodásnak kigúnyolásában s ifjainknak és leányainknak csintalan, sőt sokszor pajzán múlatságaiknak megbűntetésében." (Előbeszéd)

"Éneklem a Fársáng napjait s Dorottyát,

Ki látván a dámák bajos állapotját,

Carnevál s az ifjak ellen feltámada,

S diadalmat is nyert pártára únt hada.

Olly lármát, zerdűlést, viadalt beszéllek,

Amillyet nem láttam, miolta csak élek,

Amillyet nem említ semmi istória,

Meg nem merne tenni maga a francia:

Miként insurgála amazon módjára

Egy nagy dámatábor Carnevál hadára.

Vajha méltóképpen le tudnám rajzolni,

Millyen vitézséggel tudtak ők harcolni,

S miket vittek véghez felforrott mérgekbe. -

Hát férhet illy harag angyali szívekbe?

Igazán, hogy minden századnak a végén

Nagy dolgok esnek meg a főld kerekségén!

Fársángi jó borral habzó butellia!

Mellytől a múzsákban gyúl a fántázia,

Te tőlts bé engemet élő spiritussal,

Hadd danoljak harcot én is Enniussal.

És te, Nanét, tőllem szívességgel vedd el,

Ha munkámnak becset szerzek szép neveddel:

Legalább, ha könyvem végig nem olvasod,

Megpróbálhat'd rajta frizérozó vasod.

Az örvendő Fársáng kiindúlt Budáról,

Túdósítást venni a magyar hazáról,

S lajistromba szedni az új menyecskéket,

Öszvejart sorjába minden vármegyéket."

Több tájon is szokás volt a vénlány-vénlegény csúfolás, nemcsak Somogyban, ahol Csokonai a "Furcsa vitézi versezet négy könyvben" megírása alatt tartózkodott. A népszokások egyik legismertebbje, különösen a Palócvidéken, a tuskóhúzás volt. A legények nagy zajjal húzták végig tuskókat az utcán, a vénlányok kapujához támasztották, s közben vaskos szöveget daloltak. A fiatal házasemberek vénlegény társaikat olykor tuskó elé kötötték, és ostorral hajtották végig a falu utcáin, csúfondáros énekekkel arra biztatva őket, hogy nősüljenek meg végre. Gyermekek, fiatalok jártak farsangi köszöntőket kántálni, adományokat gyűjteni, szőkicskézni. A 17. századi történeti forrásokban is találhatunk erre vonatkozó adatokat. A farsanghoz fűződő népszokások sok nép különböző, gyakran kegyetlennek, szinte gonosznak is mondható rítusainak emlékét őrzik. A kakasütés szokása (a kakas fejét egyszerűen letépték, vágták vagy leütötték) megtalálható Dél-Amerikában is. Magyarországra a németek közvetítéssel került. Ők talán a görögöktől vették át. A szokás a tyúk délkelet-ázsiai háziasításával egyidős lehet, talán mintegy 5000 éves.

A farsanggal kapcsolatos szavaink között is sok a jövevény: a farsang bajor-osztrák eredetű, a farsangi fánk szót az erdélyi szászoktól kölcsönöztük, ennek palóc megfelelőjét, a nálunk is gyakrabban használt pampuskát a szlovák nyelvből. A bál francia-német gyökerekkel bír. A benyomott közepű fánk pedig erős szimbólumként a szexualitással, a szüzességgel, a szűzhártyával. a kerekded női formákkal, a kerek világgal összefüggve, a tavasz új életet hozó jelképe volt. A karnevál szót Csokonai honosította meg azzal, hogy komikus eposzának főhősét Carneval-nak nevezte. A karnevál szót a nyelvészek egy része olasz eredetűnek véli: a legismertebb variáció szerint a karnevál jelentése "Hús (carne) , Isten veled! (vale). Egy másik, régebbi eredetre valló magyarázat szerint a karnevál szokása ugyan Velencéből terjedt el, de jóval előbbről, már a Kr. e. IV-I. századi venét néptől is maradtak fenn nyelvemlékek a szó egy változatát említve. Ezek alapján egyesek szerint: a karnevál szó jelentése a növekvő fényhez, a tavasz beköszöntéhez kapcsolódik: jelentése a "Napisten jön". A név eredete talán nekünk már nem is számít. A lényeg, hogy a hosszú sötét napok után az emberek világszerte a rituális maskarákkal, állat alakoskodással, felvonulással, rigmusokkal, mulatozással ünneplik a tavaszt, a természet újjáéledését. Az ógörögök Dionüszosznak áldoztak a tavasz elején, az ókori rómaiak a Lupercalia-ünnepeken kecskével, Faun jelképével hódoltak az isteneknek. A középkorban is tovább éltek ezek az álarcos, állatjelmezes felvonulások.

"A maszkba öltözött játékosok az ősök mitikus képviselői. " (Újváry Zoltán)

A reneszánszkori Firenzében a maszkabálok védnöke maga a városállam Medici-uralkodója volt.

A farsang utolsó napjai már a böjti előkészülettel telnek el. A böjtelő kifejezés erre utal. Mivel februárra is esik a böjti időszakból, mégpedig a böjt első időszaka, innen a hónap régi elnevezése: böjt elé hava, böjtelő. A március, a böjti második hónapja, a böjt más hava, régiesen böjtmás. A böjtelő vasárnapjainak nevei: hetvened-, hatvanad- illetve ötvenedvasárnap. "Görög katolikusoknál más böjti hagyományaik folytán hatvanadvasárnap a húshagyóvasárnap, az utána lévő héten már megkezdték az enyhébb böjtölést, amely a következő vajhagyóvasárnap múltán vált teljessé: a hús mellett semmiféle más állati terméket, így tejes ételeket, vajat, tojást sem fogyasztottak. A farsang utolsó csütörtöki napjának neve kövércsütörtök, de a moldvai csángók halottak húshagyata, halottak csetertekik néven is emlegetik. Ezen a napon jó ételeket szoktak főzni, fánkot sütnek, és este Isten nevében ajándékul adják a szegényeknek, akik imádkoznak a család halottaiért, de azért is, aki az ajándékot vitte. E szokás valaha általánosan elterjedt lehetett, de ahol már elfelejtették, ott az elnevezésnek más jelentést tulajdonítottak: ezen a napon jó zsírosan főznek, folyton esznek, mert úgy vélik, hogy csak így számíthatnak az új évben bő termésre, kövér disznóra. A farsangi időszak három utolsó napja a farsang farka, farsangháromnapok, háromnapok, illetve húshagyó, húshagyat, a legvidámabb, legzajosabb mulatságok ideje, mielőtt megkezdődik a negyvennapos böjt. Hamvazószerda a templomi hamvazásról kapta a nevét, de hívták böjtfőszerdának, böjtfogadószerdának is."

 A farsangi időszak egyik jeles napja, február 14. Bálint napja. A legenda szerint Bálint itáliai ókeresztény vértanú püspök volt, aki csodatévő képessége folytán, aki visszaadta egy pogány leány látását. A lelki betegek védőszentjeként is említik őt. Mielőtt 270. február 14-én mártírhalált halt, a leánynak egy üzenetet küldött: "A Te Valentinod". Az ünnep modern formája Angliából indult a XV. században, és a XIX. században már üdvözlőkártyákat is küldtek egymásnak az emberek ezen a napon.

A magyar néphit szerint a verebek ezen a napon választanak maguknak párt. A vidám, tavaszváró időszakban, a madarak párválasztásához hasonlóan, sok magányos emberi szív talál párra. Világszerte élnek "párosító", szerelmeseket összeboronáló, kapcsolatokat megerősítő népszokások. Legismertebb az utóbbi években már nálunk is népszerű Valentin napi ajándékozás.

Ez a nap ugyanakkor a keleti keresztény egyházban. Szent Cirill és Metód ünnepe.

A történet szerint Rasztiszláv morva fejedelem 862-ben Konstantinápolyból a szláv nyelvet ismerő misszionáriusokat kért. Az egyházfő két kiváló képességű thesszalonikéi testvért Konstantint - aki diakónus volt - , és Methodioszt, - a kisázsiai Olümposz-hegy egyik monostorának főnökét - választotta. Komoly feladat várt rájuk: a hittérítés mellett a morvákat el kellett látniuk a Szentírás és a liturgia szláv fordításaival és le kellett rakniuk a papság nevelésének alapjait. Konstantinak köszönhető a glagolita ábécét kialakítása. A később született, úgynevezett cirill írás, amely Konstantin későbbi szerzetesi nevével vált ismertté- (Kürillosz-Cirill) - valószínűleg Bulgáriában alakult ki, és Metód tanítványainak köszönhető, akik munkájukkal a görög írást igyekeztek a szláv nyelv fonetikai sajátosságaival egyeztetni.

Felhasznált irodalom: Új Ember 2001.február

A farsang napjai vízkereszttől húshagyó keddig állnak a naptárban. Sok érdekes, tájanként változó népszokás kapcsolódik hozzájuk. A két, szigorú böjti napokat is magába foglaló időszak, a karácsonyi és a húsvéti ünnepkör közé ékelődik be ez a vidámsággal, tréfálkozással teli pár hét.

Vízkereszttől, január hatodik napjától, Krisztusnak a Jordán folyóban történt megmerítkezésének ünnepétől az emberek már a tavaszt várják. A víz sok népi gyermekjátékban, népdalban az élet, a megtisztulás, az újjászületés jelképeként megtalálható.

Ez a nap az esztendő egyik ünnepekben legbővelkedőbb napja. Valamikor évkezdő nap volt, és Jézus születését is ekkor ünnepelte az egyház. E a napra esik a háromkirályok ünnepe. Ekkor emlékezett meg az egyház Krisztus megkereszteléséről, a kánai menyegzőről és Lázár feltámasztásáról. Az utóbbiak az újkorban már kimaradtak a vízkereszti liturgiából, más napokra kerültek át. János evangéliumában olvashatunk mindhárom eseményről. "A keleti egyház ősidőktől fogva Krisztus megkeresztelésének emlékeként ezen a napon szentelte a vizet. A középkor folyamán a vízszentelés a nyugati egyházban is elterjedt. E napon történt a tömjén szentelése is. E szentelésekből fejlődött ki a lakóházak megszentelése és megfüstölése vízkereszt tájékán. A háromkirályok, a házszentelés, a vízszentelés és még sok más egykori ünnepi alkalom együtt jelentkezett ezen a napon, és a régi kultuszok maradványai legtöbbször együtt, egymással összefonódva bukkannak fel a hagyományvilágban. Különösen így van ez a háromkirályok köszöntése és a régi házszentelő menetek, koledálások esetében."

A háromkirályozás, a három keleti bölcs király, Gáspár, Menyhért, Boldizsár történetének színjátékszerű előadása a középkori egyházi gyakorlatnak még része volt. Később más dramatikus játékokkal együtt kiszorult a templomból." A háromkirályozásnak, csillagozásnak, csillagjárásnak több formája volt a XIX. század végén. "Egyik típusa a színjátékszerű Heródes-játék, amely különösen a magyarországi németek körében volt kedvelt. Előfordult azonban színjátékszerűen előadott háromkirályos játék a magyarság körében is, különösen Szatmárban és Erdélyben."

Magyarország településein többnyire férfiak és fiúk háromkirályoztak. Karácsony és vízkereszt között (helyenként vízkeresztkor) a három főszereplő a bibliai történet királyait idéző jelmezben járt házról házra. "Egyikük kezében rugós szerkezetű csillag volt. A házban a háromkirályokról énekelve köszöntöttek, közben a csillagvivő ki-kiugrasztotta a rugós csillagot a házbeliek, különösen a gyerekek nagy örömére és csodálatára. Köszöntésükért pénzt vagy élelmet kaptak." Néhány helységben, Mogyoródon, Mezőkövesden és a kalocsai szállásokon nem férfiak, hanem lányok jártak háromkirályozni. "A kalocsai szállások háromkirályai leeresztett hajjal, tiszta fehér hímzett ruhában, fejükön csillagos papírsüvegekkel jártak köszönteni. Egyikük papírcsillagot forgatott a kezében. Több évszázados epikus énekük a háromkirályok bibliai történetét eleveníti meg (Bárth 1980b)."

A vízkereszthez kapcsolódik a házszentelés vagy koleda is, amely a XIX. század előtt feltehetőleg ország minden pontján liturgikus szokás volt. A gyakorlat sokféle változatot alakított ki. A pap néhány kísérővel végiglátogatta a falu házait. A bennük lakókkal elbeszélgetett, majd megáldotta a házat és az ott élőket. Ez az általános szokás tájanként kiegészült néhány mozzanattal.

A liturgikus vízszentelést legtöbb helyen vízkereszt vigíliáján a délutáni órákban végezték a templomban, de például a bukovinai Andrásfalván évente más-más gazda udvarán szentelt a pap vizet a falu népe számára. Sokféle baj elhárítására használták a szenteltvizet, ezért üvegekben és nagyobb edényekben hordták haza, hogy jusson egész évre. "A szenteltvízzel meghintették a házat, a melléképületeket és a szoba belsejét. Ez talán a papi házszentelés analógiájára történt, és esetenként azt helyettesítette. Még vízkereszt napján került a szenteltvízből a gyümölcsfák tövébe és néhol a szántóföldekre is."

A katolikus templomokban a vízkereszt utáni második vasárnap olvasták föl a kánai menyegző történetét. A csodás történetet János evangéliuma örökítette meg: Jézus borrá változtatta a vizet. A Kánai menyegző énekeként emlegetett hosszú epikus versezet Kájoni János XVII. századi kódexében bukkan fel. "A szegedi tájon énekes asszony énekelte halotti toron a Szent János áldásával együtt. Ugyanitt lakodalmi vacsora alatt is elénekelte a násznép. Elhangzott disznótorokban is. Az éneket a kánai menyegző ünnepén jellegzetes népi ájtatosság keretében adták elő (Manga 1946). Nagyfüged és Erk hevesi falukban a kánai menyegző vasárnapján valamilyen módos gazda nagy vacsorát és vendégfogadást rendezett. Erre meghívtak egy énekes asszonyt, aki szertartásosan előadta a kánai menyegző énekét. Közben ivásra, nótára, táncra buzdította a jelenlévőket. Az epikus ének ürügyén tulajdonképpen eljátszották a víz borrá változásának csodás történetét."

 Január 23.

Mária eljegyzése vagy menyegzője napja

Hagyományai időnként keveredik a kánai menyegző vasárnapjának szokásaival. "Mária menyegzőjének népi ájtatosságok formájában történő megünneplése különösen a Jászságban virágzott. Jászberényben ezen a napon a szentkúti templomban is volt ájtatosság. A ladányi jámbor asszonyok a XX. század elején ezen a napon az egyik Mária-tisztelő asszony házában gyülekeztek össze. A tisztaszobában körülültek egy fölékesített Mária-szobrot. Énekeltek, végezték a Mária-hét öröméről szóló ájtatosságot, majd istóriát olvastak a Szűzanya eljegyzéséről. Az ájtatosság után borral és frissen sült kaláccsal lakodalmat imitáló mulatságokat tartottak. Az idősebb asszonyok összefogóztak és Mária tiszteletére táncot jártak. "

 Február 2.

 Gyertyaszentelő boldogasszony napja, Szűz Mária tisztulásának és Jézus templomi bemutatásának ünnepe. "A szentelt gyertya, mint Krisztus jelképe, egyike a legrégibb szentelményeknek. Középkori előzmények után az újkorban is volt rá példa, hogy a városok és falvak nagyobb mennyiségű gyertyát vásároltak, ezt Gyertyaszentelő napján a pap megszentelte, majd kiosztották a hívek vagy legalábbis az elöljáróság között. A XX. század eleji magyar paraszti gyakorlatban inkább az volt a jellemző, hogy a gyertyát maguk a hívek vitték szenteltetni Gyertyaszentelő napján a nagymisére.

Valamikor szinte minden magyar katolikus parasztházban tartottak szentelt gyertyákat, amelyek színes szalagokkal díszítve és a szentképek mellett falra akasztva meghatározták a szobák összképét, hangulatát. A szentelt gyertya felhasználásának sokfélesége a szenteltvízével vetekszik. Végigkísérte az embert a születéstől a haláláig. Az újszülött mellett Gyertyaszentelő Boldogasszony napján szentelt gyertyát kellett égetni, hogy a gonoszok ne tudják kicserélni. Avatás idején a fiatalasszony gyertyával a kezében járta körül az oltárt. A haldokló kezébe égő szentelt gyertyát adtak, hogy az ördög ne tudjon rajta győzedelmeskedni." A népi gyermekjátékokban a tűz, akárcsak a víz gyakran előbukkan. "Tüzet viszek, lángot viszek…" A tüzet, akárcsak a vizet, elemi ereje teszi szentté.

 Február 3.

 Régen almaszentelés és a borszentelés napja is volt. Balázs-áldás kiszolgáltatásának napja. A szokást legismertebb nevén balázsolásnak hívják. "Szent Balázst régi időktől fogva úgy tisztelte a nép, mint a torokbajok csodálatos orvosát. Ezért Balázs napján a templomban a pap kiszolgáltatta a Balázs-áldást. Kereszt alakba állított két szentelt gyertyát tartott az áldásért elé járuló hívek, különösen a gyerekek torka köré. Népi fejlemény az az Apátfalván feljegyzett szokás, hogy akiket a templomban megbalázsolt a pap, megsimogatták az otthon maradottak nyakát. Ezáltal mintegy továbbadták az áldást és a torokfájás elleni védettséget. Ennek az ősi hitnek állít emléket betegségében fohászkodván nagy költőnk, Babits Mihály:

 Balázsolás

 " Szépen könyörgök, segíts rajtam, szent Balázs!

Gyermekkoromban két fehér

gyertyát tettek keresztbe gyenge nyakamon

s úgy néztem a gyertyák közül,

mint két ág közt kinéző ijedt őzike.

Tél közepén, Balázs-napon

szemem pislogva csüggött az öreg papon

aki hozzád imádkozott

fölémhajolva, ahogy ott térdeltem az

oltár előtt, kegyes szokás

szerint, s diákul dünnyögve, amit sem én

s ő se jól értett…."

A szöveg idézetei - a versrészlet kivételével - a Magyar néprajz c. könyvsorozatból származnak.

Ünnepek

 Az ünnepek valamiféle testi-lelki-mentális feltöltődést, beavatást, új szakaszt kell, hogy jelentsenek az életünkben. Ezek a mai embernek ugyanolyan fontosak, mint a több ezer évvel ezelőtt élt őseinknek. Az ünnep csak akkor igazán ünnep, ha az ember valamiféle katarzis-élményt él át, átgondolja addigi életét, új feladatot ad magának, ami erőt nyújt neki ahhoz, hogy az elkövetkezendő hétköznapokat is sok-sok pici belső ünnepként élje meg. Talán az új év napja és a születésnapunk leginkább azok a napok, amikor számadást végzünk magunkkal és fogadalmakat teszünk. Bármi is legyen a célunk, a fontos az, hogy élvezzük az utat is - egy következő ünnephez - és ne várjuk a megérkezést, hanem magát az utat tekintsük folyamatosan indulásnak és érkezésnek, megújulási lehetőségnek. Mindnyájan megfogalmazhatjuk magunknak, mit is jelent nekünk személyesen a szó "ünnep".

 "Az ünnep olyan különleges időszak, amikor a közösség a megszokottól, a hétköznapoktól eltérő módon viselkedik, hagyományosan megszabott előírásokat és tilalmakat tart be."  A néprajzkutatók meghatározása szerint (Tátrai Zs. - Karácsony Molnár E.)

Az emberi viselkedést szabályozó ösztönök helyébe a társadalmi elvárások és a kultúra lépett, "az lett a "második természetünk", amely a nevelés és a társadalmi szabályok révén hat reánk. Elveszett az ember előtti psziché spontán környezeti kapcsolata, az a képesség, hogy feleljünk a jelekre és engedelmeskedjünk a kéréseknek. Elveszett az állatoknál meglévő azonnali válaszadás, ehelyett kialakult a szertartás, a mítosz, a jelképrendszer - olyan tanok és képek, amelyek valaha az ösztönök körébe tartoztak. Amit egyszerűbb teremtmények egy szagból, színből, az éhségből fognak fel, azt nekünk a népmesékből vagy vallásos szertartásokból kell megtanulnunk. Talán itt van a művészet eredete. A primitív művészet naivitása és tisztasága ebből származik - gondoljunk az énekekre, mozdulatokra is." György Lajost idézem itt, aki egy könyv ismertetése kapcsán fejti ki ezeket a gondolatokat: (A Föld Hangja, Theodore Roszak: The Voice of the Earth, Simon and Schuster, New York, 1992. p.367 )

Az ünnepek ősi rituáléi tehát tanítanak minket. Figyelmeztetnek, hogy nem minden nap egyforma, mindegyiknek más-más a szerepe életünkben. Tanítanak arra, hogy őrizzük meg gyökereinket. A természettől elszakadt embernek a művészetek hozhatnak visszatérést emberi voltának lényegéhez. A tudatalatti zárt kapui természetes egyszerűséggel nyithatók a művészetek által. Ha nyitottak vagyunk népszokásokban fennmaradó ősi "összművészetek" iránt, hamarabb felfedezzük saját kreatív energiáinkat is

Néhány sor álljon itt, amely a néprajzkutatók szóhasználatával jellemzi az ünnepeket, a kapcsolódó népszokásokat:

"A népszokások többnyire rendkívül összetettek, szövegből, énekből, táncból, gesztusokból tevődnek össze. Széles a skála az egyszemélyes, szöveg nélküli hiedelemcselekménytől a dramatikus jellegű többszereplős játékig. A népszokások szövegei rokonságot mutathatnak ősi imádságokkal, ráolvasásokkal éppúgy, mint a gyermekköltészettel, sőt a műköltészettel is. A szokásszövegek igen sok elemből épülhetnek, funkcióik is különbözőek…A keresztény egyház ünnepei egyrészt a kereszténység előtti ünnepek átvételei, másrészt a vegetáció és az időjárás változásához kapcsolódó ünnepek keresztény magyarázattal. A magyarság honfoglalás kori naptári ünnepeivel kapcsolatosan feltételezik, hogy a rokon népekhez hasonlóan a magyarok is holdhónapokban mérték az időt. A magyar hagyományokat az évszázadok során rendkívül sok hatás érte. Egyes szokásokban kimutathatók szláv, másokban a német nyelvterületről jött hatások. Vannak keresztény és kereszténység előtti, sőt az antik hagyományokra visszavezethető elemek… A paraszti hiedelmekre, elsősorban az időjárásjósló, varázsló eljárásokra a kalendáriumok gyakoroltak máig érezhető hatást.…Az ünnepek be nem tartása a hagyomány szerint súlyos következményekkel járhatott, s ezeket az elrettentő történeteket a szájhagyomány hiedelemtörténetek és népmondák formájában terjesztette, mint például az ünnepen sütött kenyér kővé válását.

A szokások gyakorlásának többnyire kettős célja volt: egyrészt a földművelés és állattartás sikerét, az ember vagy emberi közösség egészségét és személyes boldogulását kívánta biztosítani, másrészt az adott ünnepre történő periodikus megemlékezést biztosította…A szokás- és hiedelemcselekmények hagyományosan kialakított gesztusok és rítusok, melyekhez többnyire szöveg is járul, a kimondott szó varázserejébe vetett hit alapján."

A témában mélyebb ismeretekre vágyó olvasóimnak ajánlom az idézett Magyar néprajz című könyvsorozat köteteit amelyek elektronikus formában is megtalálhatók már.

 Újév

forrás: http://mek.niif.hu/04600/04645/html/khp0009.html

Újév (jan. 1.) vagy kiskarácsony Krisztus körülmetélésének ünnepe. A Müncheni-kódex naptárában: Úrnak környekezete napja, az Érdy-, Lányi-kódexben kiskarácsony, Bornemissza Péter és Telegdi Miklós prédikációiban Úr körülmetélkedése.

A pogány Rómában az évkezdetet Janus tiszteletére kicsapongásokkal ülték meg, ennek helyére rendelte az Egyház a circumcisio ünnepét. Már a rómaiak is e napon jót kívántak egymásnak az új esztendőre, amelyet ajándékkal (strena) viszonoztak.

Az újévet már a XIII. századi magyarországi oklevelek is így emlegetik: strenarum dies, előestéjét:vigilia strenarum. Városaink e napon tartoztak a királynak ajándékot (strenuales) adni.^*Hogy az ajándékozás különben általános lehetett, igazolja Galeotti, a híres humanista is: Kalendis Januariis, in circumcisione Christi consueverunt Hungari strenam dare, hoc est donum, pro bono omine incipientis anni. Majd elmondja, hogy a királynak ki-ki mestersége szerszámait mutatja be: a síposok a sípot, a kürtösök a tárogatót, a hárfások a hárfát, a szakácsok a fazekat és abárló villákat, mások egyéb, mesterségökhöz tartozó szerszámokat hoznak. A király néhány aranyat lökött a fazékba, és a sípba, tárogatóba, és a többi holmiba külön ajándékot dobott… Ekkor Galeottihoz fordult a király, mondván: miért nem tárod ki te is szerszámaidat az újévi ajándék elé? Lám ez fazekat, amaz billikomot, némelyek dobot, és a pincemesterek kupákat, a lovászok vakarót, a szabók tűt és ollót; a csizmadiák dikicset meg árat nyújtván elé, megkapták járandóságukat…

A hagyomány Erdélyben századunkat is megérte. A Teleki grófok kendilónai (Luna de Jos) uradalmában újév napján mindazok eljöttek köszönteni, akik ott dolgoztak. Szólt a kovácsok kezében az üllő és kalapács, a kocsisok kezében pattogott az ostor és mindenki a maga mesterségét buzgalommal színlelte. A boldog újév kívánásának e hagyományos megnyilatkozásáért az uraság pénzajándékot osztott szét.^*

Az újévi köszöntések eredeti jellege már pusztulófélben van ugyan, mégis két mozzanatot elég ölesen elkülöníthetünk bennük: az egyik az ostorral, kolomppal való zajütés, amely a ház népéről, jószágairól akarja a gonosz lelket elriasztani. Ez a jókívánásnak negatív módja: a baj elhárítása.

Utána legtöbbször a szóval, verssel kifejezett, vallásos vonatkozásokkal színezett szerencsekívánat következik, amely a szó mágikus erejébe vetett hitben gyökerezik, eredetileg tehát nem volt puszta udvariassági szólam, mint manapság.

Napjainkra – mint annyi más régiséget – az újévi köszöntést is inkább csak a gyermekek világa őrizte meg.^* Pécsvárad német gyerekei keresztszüleiket mennek felköszönteni.

Az újévi köszöntésnek jellegzetes középkori módja maradt fönn egyik XVII. századi, érdeme szerint még nem méltányolt kéziratban,^* amely középkori Physiologus-hagyományokat tükröz.^*

Strena, újesztendőbélé ajándék. In Christo Dei et Mariae Virginis Unigenito salutem, cuiuslibet anni novi et praesentis. Ingressum, progressum, egressum felix, felicius, felicissimum praecor.

I. A magyarországi koronás királyurunk ő felségének ajándékozom amaz rettenetes erős oroszlánt, a több fene bestiáknak mintegy hatalmas királyát, és ama nagy sebességgel magasan felröpülő  saskeselyűt, az aërben röpöső több madaraknak királyát.

II. A felséges koronás királyurunk után lévő gubernátoroknak, fejedelmeknek, méltóságos uraknak, kapitányoknak, hadnagyoknak, magistratusoknak és bíráknak, egyszóval minden tisztben, hivatalban és méltóságban helyheztetett becsületes őrálló uraiméknak ajándékozom ama serényen magány vigyázó  darut.

III. A szántóvető köz- és parasztrendnek ajándékozom ama munkás  hangyalt.

IV. A kereskedőknek ajándékozom a  méhecskét.

V. A lelkipásztorokat megajándékozom az  érckígyóval.

VI. Az Isten igéjét hallgatóknak ajándékozom a szelíd  juhot.

VII. Az atyáknak s anyáknak ajándékozom az ő csirkéit nevelő  tyúkot.

VIII. A fiaknak és a leányoknak ajándékozom az ő anyjok szavára serényen futó  csirkéket.

IX. Az házas férfiaknak és asszonyoknak ajándékozom az  halcion-madarat.^*

X. Az ifjaknak ajándékozom a  sólymot, aki kedves madár, de ritka és nehezen fogattatik meg.

XI. Az szűz leányoknak ajándékozom az  unicornist.

XII. Az özvegy asszonyoknak ajándékozom a köserves özvegy  gerlicét.

XIII. Az árváknak ajándékozom a  fülemülét.

XIV. A gazdáknak ajándékozom a  pálmafát.

XV. A gazdasszonynak ajándékozom a  tekenyős békát.

XVI. A szolgáknak és szolgálóknak ajándékozom az ébren aluvó  nyulat.

XVII. Az Isten igéjét hallgatóknak és penitenciatartóknak ajándékozom a  koronát.

XVIII. A nem munkálkodónak ajándékatom a  ptücsköt.

XIX. Az Isten igéjét nem hallgatóknak ajándékozom az hitvány  szúnyogot.

A felsorolt állatok szimbolikus jelentését részletesebben nem elemezzük. Csak jelezzük, hogy az oroszlán és sas a fönséget, a daru a becsületet és éberséget, az érckígyó Krisztust, a halcion vagy jégmadár a házastársi hűséget, a sólyom a kísértések elkerülését, az unicornis, azaz egyszarvú az örök vőlegényt, Jézust, a gerlice az özvegyi tisztaságot és bánkódást, a korona pedig a mennyei jutalmat jelenti. A hangya, méh, juh, tyúk és csirke, nyúl, tücsök, szúnyog szimbóluma nem szorul magyarázatra. A fülemüle, pálmafa, teknősbéka jelentése más összefüggések híján nem világos, de talán a vigasztalásra, gyarapodásra és türelemre következtethetünk.

A hazai Physiologus-hagyomány különben még a XVIII. században, Padányi Bíró Márton újévi prédikációiban is fölcsillan.

Márton püspök az egyházi méltóságoknak, minden papi rendeknek új esztendőbéli ajándékul adja Izrael serege Főhadi vezérjének Josuénak, a Moyses imádságának erejével meg-élesíttetett kardját (Exod. 27. V. 13.),

a főtiszteknek Judás Makkabeus kardját (2. Mach. 15. v. 16.),

a nemeseknek Dávid (I. Reg. 21. v. 8.) és Apollonius (I. Mach. 3. v. 10.) kardját,

a közrendeknek, zsoldoskatonáknak Jonatán szolgájának és fegyverhordozójának kardját (I. Reg. 14.),

az egész magyar nemzetnek, amelyet az Úr a Paradicsom úttyának a kapujának őrizetével helyheztetett”.

Másik újévi prédikációjában az elöljáróknak, cselédes gazdáknak, gazdasszonyoknak az ostoros Jézust, a gazdagoknak az irgalmas Jézust, a koldusoknak, szűkölködőknek pedig a szegény Jézust ajánlja.

A hejgetés, hégetés, másként urálás az újévköszöntésnek sajátos, a regöléssel, illetőleg egyes farsangi játékokkal rokon moldvai csángó megnyilatkozása.

Szilveszter estéjén és újév hajnalán a falu ostort durrogtató legényei házról házra járják. Mi itt nem közöljük a játék teljes menetét, csak a Luizikalagor faluban följegyzett egyik, általunk kissé átírt, de meg nem változtatott szövegét emeljük ki Kallós Zoltán gyűjtéséből.^*

Jóestét kívánunk a házigazdának és a gazdasszonyának, együtt minden családjának. Jelen szavainknak küs üdőt adjanak. Jó testvéreink erőst szépen kérjük, tessék meghallgassák. Rebegő nyelvünköt a szárnyára eresztjük, előbb szemeinket égre terjesztjük. Újat várunk, áldást a szép társaságra, annak pedig minden ő tagjára. És kis ostorokval nagyan pakkantsatok és a szájatokból vígan áldjátok. Hahó!…

Nocsak jó testvérem, ide hallgassanak, jobbra is, balra is mostan távozzanak. Szántani és vetni mostan elindultunk, eketalyigához ökrököt is fogtunk. És a kis ostorokval nagyan pakkantsatok és a szájatokból vígan áldjátok. Haból…

Mikor szántani kezdtünk, akkor azt felelte a gazda: segíts meg Úristen ez mai napra. És mikor elvégzettük szántani, az ökröket kifogtuk, hogy nyugudjanak meg. A gazda elvette a búzát és kezdte vetni. Mikor elvégzette vetni, azt felelte: Úristen vedd le rólunk a nagy haragodat és adj szép áldást mezeinkre. Szenteld meg mezeinket egy szép csendes esővel. És a kis ostorokval nagyan pakkantsatok és a szájatokból vígan áldjátok. Hahó!…

Elment a gazda, s kihozott az istállóból egy szép fehér lovat. Felkötött két-három harangot reá. Odahozta az ajtó eleibe. A gazdasszony kihozott egy szép cifra lepedőt és felvette a ló hátára és szépen elkészíték a lovat. A gazda felült a lóra és elment, járja meg a búzát. Mikor odaért a darabhoz, leszállott a ló hátáról, megkerülte a darabot, kitépett egy marokval. A búza erőst szép volt és meg volt érve. És a kis ostorokval nagyan pakkantsatok és a szájatokból vígan áldjátok. Hahó!

A gazda azt felelte: Úristen, honnan érdemlettük, hogy olyan szép búzát rendeltél nekünk. Felült a lóra, és hazaindult. De addig a gazdasszony itthon megmosta szépen az asztalt és kitette a ház közepire. Várta haza a gazdát a búzával. Mikor a gazda hazaérkezett, bétette a lovat az istállóba. Béjött a házba, letette a búzát az asztalra. Ulyan szép volt a búza, hogy a ház megvilágosodott. És a kis ostorokval nagyan pukkantsatok és a szájatokból vígan áldjátok. Hahó!…

Azt felelte a gazdasszony a gazdának: a búza erőst szép és meg van érve. Kell keresnünk újra tizenkét napszámosat és menjünk aratni. Elment a gazda és keresett tizenkét napszámosat. Hazajött és mondja a gazdasszonyának: és kaptam tizenkét napszámosat. Regvel eljöttek a napszámosak. Elvette a gazda és elvitte a darabhoz. És a kis ostorokval nagyan pakkantsatok és a szájatokból vígan áldjátok. Hahó!

Mikor odaértek a darabhoz, rendbe álltak. Kezükbe vették a sarlókat és keresztet vettek. Azt felelték: segíts meg Úristen ez mái napra! És aratni kezdtek. Marokba tették és markokból kévéket sántak, s kévékből feleket. És kicsépelték, és törökbuzát őrelni készítettünk. És a kis ostorokval nagyan pakkantsatok, és a szájatokból vígan áldjátok. Hahó!

Már búzagabona legyen elégséges, leszen mindenkinek… Védettek legyenek minden betegségtől, és a kis ostorokval nagyan pakkantsatok és a szájatokból vígan áldjátok. Hahó!

Jó testvéreim, könyörögjünk az Úristen előtt, hogy vegye le rólunk a nagyharagját, hogy legyen vélünk az új esztendőben. Kérjünk áldást tőle a mezeinkre. Őrizze meg mezeinket a kőesőtől. Adjon magiknak egészséget, hogy tudjanak munkálni. Jó testvérem, mikor eljövünk a jövetelőbe, kapjunk egészségesen, szerencsével, békességvel, víg örömvel és áldásval. És a kis ostorokval nagyan pakkantsatok és a szájatokból vígan áldjátok. Hahó!

Az archaikus szokás az új esztendőben a föld termésére, mezei munkára, család életére égi áldást, bőséget akar igézni, éppen ezért a hejgetőknek jutalom jár.

A hagyomány csökevényes formában a Székelyföldön, Déllő (Dileul) falucskában sem ismeretlen. Újév napján egész délelőtt jöttek a házhoz a búzahintezők.  Búza helyett árpát hintettek, mert csak ennek voltak bővében.^*

A zabhintés ott van Gyergyócsomafalva, (Ciumani), Gyergyóalfalu (Joseni), Gyergyóremete (Remetea) Székelyvécke (Vetca), Tekerőpatak (Valea Strimba) újévi hagyományai között is: fiúgyerekek házról házra járva köszöntőt mondanak, miközben zabot hintenek szét.^*

Múlt századbeli följegyzés szerint^* az erdélyi szászok újévi ajándékba két tál szép almát és körtét vittek a papjuknak. Ennek das grüne Jahr volt a neve. Köszöntőjük: der liebe Gott im Himmel wolle dem Herr Vater (Pfarrer) seinen Aus und Eingang, seinen Kornbaum und Weinstock aucb in den neuen Jahr segnen.

Endrődi hagyomány szerint az a gyümölcsfa bőven fog teremni, amelyet újév napján felköszöntenek.

Itt sem volt célunk az ünnep teljes hagyományvilágának bemutatása, most is csak a szakrális ihletésű és célzatú mozzanatokat akartuk kiemelni.^*