Farsang II.

 A farsangi időszak eseményeinek említését a balázsolás egészségvarázsló rítusánál szakítottuk meg, idézve Babits Mihályt.

Február, böjtelő hava sok különleges szokást tartogatott a régi korok emberének. Vannak népek, aki a tavasz közeledtével emlékeznek meg halottaikról, a legtöbb tájon azonban vidám dolgokat tartogat a tavaszelő hónapja. Az újraéledő természetbe vetett hit, a hozzákapcsolódó rítusok évezredesek. Lényegük közös: az isten(ek) kegyeinek elnyerése az új tavaszhoz, az új kikelethez, a majdani új terméshez.

Babitstól, a XX. századból visszaugorva most egy másik kor magyar költőóriását, Csokonai Vitéz Mihályt (1773-1805) idézzük meg, aki a farsang egyik jellegzetes szokásának, a vénlánycsúfolónak állított míves irodalmi példát. Csokonai sajátos, sokoldalú költőként a felvilágosodás, a rokokó és a népiesség különlegesen egyedi ötvözetét hozta létre. Dorottya, vagyis a dámák diadalma a fársángon, (1798) vígeposza a farsangi idején játszódik vidéken.

"Dorottya a maga leánytársaival, a rövid fársáng és a kevés menyegző miatt, Carnevál és az ifjak ellen hadat indít, és mikor már őket szinte meggyőzte, Vénus a dámáknak minden kívánságokat megígérvén, emezek eránt megbékélteti."

"Az én szerzeményemnek interesszéje áll a nemzeti luxusnak és elkorcsosodásnak kigúnyolásában s ifjainknak és leányainknak csintalan, sőt sokszor pajzán múlatságaiknak megbűntetésében." (Előbeszéd)

"Éneklem a Fársáng napjait s Dorottyát,

Ki látván a dámák bajos állapotját,

Carnevál s az ifjak ellen feltámada,

S diadalmat is nyert pártára únt hada.

Olly lármát, zerdűlést, viadalt beszéllek,

Amillyet nem láttam, miolta csak élek,

Amillyet nem említ semmi istória,

Meg nem merne tenni maga a francia:

Miként insurgála amazon módjára

Egy nagy dámatábor Carnevál hadára.

Vajha méltóképpen le tudnám rajzolni,

Millyen vitézséggel tudtak ők harcolni,

S miket vittek véghez felforrott mérgekbe. -

Hát férhet illy harag angyali szívekbe?

Igazán, hogy minden századnak a végén

Nagy dolgok esnek meg a főld kerekségén!

Fársángi jó borral habzó butellia!

Mellytől a múzsákban gyúl a fántázia,

Te tőlts bé engemet élő spiritussal,

Hadd danoljak harcot én is Enniussal.

És te, Nanét, tőllem szívességgel vedd el,

Ha munkámnak becset szerzek szép neveddel:

Legalább, ha könyvem végig nem olvasod,

Megpróbálhat'd rajta frizérozó vasod.

Az örvendő Fársáng kiindúlt Budáról,

Túdósítást venni a magyar hazáról,

S lajistromba szedni az új menyecskéket,

Öszvejart sorjába minden vármegyéket."

Több tájon is szokás volt a vénlány-vénlegény csúfolás, nemcsak Somogyban, ahol Csokonai a "Furcsa vitézi versezet négy könyvben" megírása alatt tartózkodott. A népszokások egyik legismertebbje, különösen a Palócvidéken, a tuskóhúzás volt. A legények nagy zajjal húzták végig tuskókat az utcán, a vénlányok kapujához támasztották, s közben vaskos szöveget daloltak. A fiatal házasemberek vénlegény társaikat olykor tuskó elé kötötték, és ostorral hajtották végig a falu utcáin, csúfondáros énekekkel arra biztatva őket, hogy nősüljenek meg végre. Gyermekek, fiatalok jártak farsangi köszöntőket kántálni, adományokat gyűjteni, szőkicskézni. A 17. századi történeti forrásokban is találhatunk erre vonatkozó adatokat. A farsanghoz fűződő népszokások sok nép különböző, gyakran kegyetlennek, szinte gonosznak is mondható rítusainak emlékét őrzik. A kakasütés szokása (a kakas fejét egyszerűen letépték, vágták vagy leütötték) megtalálható Dél-Amerikában is. Magyarországra a németek közvetítéssel került. Ők talán a görögöktől vették át. A szokás a tyúk délkelet-ázsiai háziasításával egyidős lehet, talán mintegy 5000 éves.

A farsanggal kapcsolatos szavaink között is sok a jövevény: a farsang bajor-osztrák eredetű, a farsangi fánk szót az erdélyi szászoktól kölcsönöztük, ennek palóc megfelelőjét, a nálunk is gyakrabban használt pampuskát a szlovák nyelvből. A bál francia-német gyökerekkel bír. A benyomott közepű fánk pedig erős szimbólumként a szexualitással, a szüzességgel, a szűzhártyával. a kerekded női formákkal, a kerek világgal összefüggve, a tavasz új életet hozó jelképe volt. A karnevál szót Csokonai honosította meg azzal, hogy komikus eposzának főhősét Carneval-nak nevezte. A karnevál szót a nyelvészek egy része olasz eredetűnek véli: a legismertebb variáció szerint a karnevál jelentése "Hús (carne) , Isten veled! (vale). Egy másik, régebbi eredetre valló magyarázat szerint a karnevál szokása ugyan Velencéből terjedt el, de jóval előbbről, már a Kr. e. IV-I. századi venét néptől is maradtak fenn nyelvemlékek a szó egy változatát említve. Ezek alapján egyesek szerint: a karnevál szó jelentése a növekvő fényhez, a tavasz beköszöntéhez kapcsolódik: jelentése a "Napisten jön". A név eredete talán nekünk már nem is számít. A lényeg, hogy a hosszú sötét napok után az emberek világszerte a rituális maskarákkal, állat alakoskodással, felvonulással, rigmusokkal, mulatozással ünneplik a tavaszt, a természet újjáéledését. Az ógörögök Dionüszosznak áldoztak a tavasz elején, az ókori rómaiak a Lupercalia-ünnepeken kecskével, Faun jelképével hódoltak az isteneknek. A középkorban is tovább éltek ezek az álarcos, állatjelmezes felvonulások.

"A maszkba öltözött játékosok az ősök mitikus képviselői. " (Újváry Zoltán)

A reneszánszkori Firenzében a maszkabálok védnöke maga a városállam Medici-uralkodója volt.

A farsang utolsó napjai már a böjti előkészülettel telnek el. A böjtelő kifejezés erre utal. Mivel februárra is esik a böjti időszakból, mégpedig a böjt első időszaka, innen a hónap régi elnevezése: böjt elé hava, böjtelő. A március, a böjti második hónapja, a böjt más hava, régiesen böjtmás. A böjtelő vasárnapjainak nevei: hetvened-, hatvanad- illetve ötvenedvasárnap. "Görög katolikusoknál más böjti hagyományaik folytán hatvanadvasárnap a húshagyóvasárnap, az utána lévő héten már megkezdték az enyhébb böjtölést, amely a következő vajhagyóvasárnap múltán vált teljessé: a hús mellett semmiféle más állati terméket, így tejes ételeket, vajat, tojást sem fogyasztottak. A farsang utolsó csütörtöki napjának neve kövércsütörtök, de a moldvai csángók halottak húshagyata, halottak csetertekik néven is emlegetik. Ezen a napon jó ételeket szoktak főzni, fánkot sütnek, és este Isten nevében ajándékul adják a szegényeknek, akik imádkoznak a család halottaiért, de azért is, aki az ajándékot vitte. E szokás valaha általánosan elterjedt lehetett, de ahol már elfelejtették, ott az elnevezésnek más jelentést tulajdonítottak: ezen a napon jó zsírosan főznek, folyton esznek, mert úgy vélik, hogy csak így számíthatnak az új évben bő termésre, kövér disznóra. A farsangi időszak három utolsó napja a farsang farka, farsangháromnapok, háromnapok, illetve húshagyó, húshagyat, a legvidámabb, legzajosabb mulatságok ideje, mielőtt megkezdődik a negyvennapos böjt. Hamvazószerda a templomi hamvazásról kapta a nevét, de hívták böjtfőszerdának, böjtfogadószerdának is."

 A farsangi időszak egyik jeles napja, február 14. Bálint napja. A legenda szerint Bálint itáliai ókeresztény vértanú püspök volt, aki csodatévő képessége folytán, aki visszaadta egy pogány leány látását. A lelki betegek védőszentjeként is említik őt. Mielőtt 270. február 14-én mártírhalált halt, a leánynak egy üzenetet küldött: "A Te Valentinod". Az ünnep modern formája Angliából indult a XV. században, és a XIX. században már üdvözlőkártyákat is küldtek egymásnak az emberek ezen a napon.

A magyar néphit szerint a verebek ezen a napon választanak maguknak párt. A vidám, tavaszváró időszakban, a madarak párválasztásához hasonlóan, sok magányos emberi szív talál párra. Világszerte élnek "párosító", szerelmeseket összeboronáló, kapcsolatokat megerősítő népszokások. Legismertebb az utóbbi években már nálunk is népszerű Valentin napi ajándékozás.

Ez a nap ugyanakkor a keleti keresztény egyházban. Szent Cirill és Metód ünnepe.

A történet szerint Rasztiszláv morva fejedelem 862-ben Konstantinápolyból a szláv nyelvet ismerő misszionáriusokat kért. Az egyházfő két kiváló képességű thesszalonikéi testvért Konstantint - aki diakónus volt - , és Methodioszt, - a kisázsiai Olümposz-hegy egyik monostorának főnökét - választotta. Komoly feladat várt rájuk: a hittérítés mellett a morvákat el kellett látniuk a Szentírás és a liturgia szláv fordításaival és le kellett rakniuk a papság nevelésének alapjait. Konstantinak köszönhető a glagolita ábécét kialakítása. A később született, úgynevezett cirill írás, amely Konstantin későbbi szerzetesi nevével vált ismertté- (Kürillosz-Cirill) - valószínűleg Bulgáriában alakult ki, és Metód tanítványainak köszönhető, akik munkájukkal a görög írást igyekeztek a szláv nyelv fonetikai sajátosságaival egyeztetni.

Felhasznált irodalom: Új Ember 2001.február

A farsang napjai vízkereszttől húshagyó keddig állnak a naptárban. Sok érdekes, tájanként változó népszokás kapcsolódik hozzájuk. A két, szigorú böjti napokat is magába foglaló időszak, a karácsonyi és a húsvéti ünnepkör közé ékelődik be ez a vidámsággal, tréfálkozással teli pár hét.

Vízkereszttől, január hatodik napjától, Krisztusnak a Jordán folyóban történt megmerítkezésének ünnepétől az emberek már a tavaszt várják. A víz sok népi gyermekjátékban, népdalban az élet, a megtisztulás, az újjászületés jelképeként megtalálható.

Ez a nap az esztendő egyik ünnepekben legbővelkedőbb napja. Valamikor évkezdő nap volt, és Jézus születését is ekkor ünnepelte az egyház. E a napra esik a háromkirályok ünnepe. Ekkor emlékezett meg az egyház Krisztus megkereszteléséről, a kánai menyegzőről és Lázár feltámasztásáról. Az utóbbiak az újkorban már kimaradtak a vízkereszti liturgiából, más napokra kerültek át. János evangéliumában olvashatunk mindhárom eseményről. "A keleti egyház ősidőktől fogva Krisztus megkeresztelésének emlékeként ezen a napon szentelte a vizet. A középkor folyamán a vízszentelés a nyugati egyházban is elterjedt. E napon történt a tömjén szentelése is. E szentelésekből fejlődött ki a lakóházak megszentelése és megfüstölése vízkereszt tájékán. A háromkirályok, a házszentelés, a vízszentelés és még sok más egykori ünnepi alkalom együtt jelentkezett ezen a napon, és a régi kultuszok maradványai legtöbbször együtt, egymással összefonódva bukkannak fel a hagyományvilágban. Különösen így van ez a háromkirályok köszöntése és a régi házszentelő menetek, koledálások esetében."

A háromkirályozás, a három keleti bölcs király, Gáspár, Menyhért, Boldizsár történetének színjátékszerű előadása a középkori egyházi gyakorlatnak még része volt. Később más dramatikus játékokkal együtt kiszorult a templomból." A háromkirályozásnak, csillagozásnak, csillagjárásnak több formája volt a XIX. század végén. "Egyik típusa a színjátékszerű Heródes-játék, amely különösen a magyarországi németek körében volt kedvelt. Előfordult azonban színjátékszerűen előadott háromkirályos játék a magyarság körében is, különösen Szatmárban és Erdélyben."

Magyarország településein többnyire férfiak és fiúk háromkirályoztak. Karácsony és vízkereszt között (helyenként vízkeresztkor) a három főszereplő a bibliai történet királyait idéző jelmezben járt házról házra. "Egyikük kezében rugós szerkezetű csillag volt. A házban a háromkirályokról énekelve köszöntöttek, közben a csillagvivő ki-kiugrasztotta a rugós csillagot a házbeliek, különösen a gyerekek nagy örömére és csodálatára. Köszöntésükért pénzt vagy élelmet kaptak." Néhány helységben, Mogyoródon, Mezőkövesden és a kalocsai szállásokon nem férfiak, hanem lányok jártak háromkirályozni. "A kalocsai szállások háromkirályai leeresztett hajjal, tiszta fehér hímzett ruhában, fejükön csillagos papírsüvegekkel jártak köszönteni. Egyikük papírcsillagot forgatott a kezében. Több évszázados epikus énekük a háromkirályok bibliai történetét eleveníti meg (Bárth 1980b)."

A vízkereszthez kapcsolódik a házszentelés vagy koleda is, amely a XIX. század előtt feltehetőleg ország minden pontján liturgikus szokás volt. A gyakorlat sokféle változatot alakított ki. A pap néhány kísérővel végiglátogatta a falu házait. A bennük lakókkal elbeszélgetett, majd megáldotta a házat és az ott élőket. Ez az általános szokás tájanként kiegészült néhány mozzanattal.

A liturgikus vízszentelést legtöbb helyen vízkereszt vigíliáján a délutáni órákban végezték a templomban, de például a bukovinai Andrásfalván évente más-más gazda udvarán szentelt a pap vizet a falu népe számára. Sokféle baj elhárítására használták a szenteltvizet, ezért üvegekben és nagyobb edényekben hordták haza, hogy jusson egész évre. "A szenteltvízzel meghintették a házat, a melléképületeket és a szoba belsejét. Ez talán a papi házszentelés analógiájára történt, és esetenként azt helyettesítette. Még vízkereszt napján került a szenteltvízből a gyümölcsfák tövébe és néhol a szántóföldekre is."

A katolikus templomokban a vízkereszt utáni második vasárnap olvasták föl a kánai menyegző történetét. A csodás történetet János evangéliuma örökítette meg: Jézus borrá változtatta a vizet. A Kánai menyegző énekeként emlegetett hosszú epikus versezet Kájoni János XVII. századi kódexében bukkan fel. "A szegedi tájon énekes asszony énekelte halotti toron a Szent János áldásával együtt. Ugyanitt lakodalmi vacsora alatt is elénekelte a násznép. Elhangzott disznótorokban is. Az éneket a kánai menyegző ünnepén jellegzetes népi ájtatosság keretében adták elő (Manga 1946). Nagyfüged és Erk hevesi falukban a kánai menyegző vasárnapján valamilyen módos gazda nagy vacsorát és vendégfogadást rendezett. Erre meghívtak egy énekes asszonyt, aki szertartásosan előadta a kánai menyegző énekét. Közben ivásra, nótára, táncra buzdította a jelenlévőket. Az epikus ének ürügyén tulajdonképpen eljátszották a víz borrá változásának csodás történetét."

 Január 23.

Mária eljegyzése vagy menyegzője napja

Hagyományai időnként keveredik a kánai menyegző vasárnapjának szokásaival. "Mária menyegzőjének népi ájtatosságok formájában történő megünneplése különösen a Jászságban virágzott. Jászberényben ezen a napon a szentkúti templomban is volt ájtatosság. A ladányi jámbor asszonyok a XX. század elején ezen a napon az egyik Mária-tisztelő asszony házában gyülekeztek össze. A tisztaszobában körülültek egy fölékesített Mária-szobrot. Énekeltek, végezték a Mária-hét öröméről szóló ájtatosságot, majd istóriát olvastak a Szűzanya eljegyzéséről. Az ájtatosság után borral és frissen sült kaláccsal lakodalmat imitáló mulatságokat tartottak. Az idősebb asszonyok összefogóztak és Mária tiszteletére táncot jártak. "

 Február 2.

 Gyertyaszentelő boldogasszony napja, Szűz Mária tisztulásának és Jézus templomi bemutatásának ünnepe. "A szentelt gyertya, mint Krisztus jelképe, egyike a legrégibb szentelményeknek. Középkori előzmények után az újkorban is volt rá példa, hogy a városok és falvak nagyobb mennyiségű gyertyát vásároltak, ezt Gyertyaszentelő napján a pap megszentelte, majd kiosztották a hívek vagy legalábbis az elöljáróság között. A XX. század eleji magyar paraszti gyakorlatban inkább az volt a jellemző, hogy a gyertyát maguk a hívek vitték szenteltetni Gyertyaszentelő napján a nagymisére.

Valamikor szinte minden magyar katolikus parasztházban tartottak szentelt gyertyákat, amelyek színes szalagokkal díszítve és a szentképek mellett falra akasztva meghatározták a szobák összképét, hangulatát. A szentelt gyertya felhasználásának sokfélesége a szenteltvízével vetekszik. Végigkísérte az embert a születéstől a haláláig. Az újszülött mellett Gyertyaszentelő Boldogasszony napján szentelt gyertyát kellett égetni, hogy a gonoszok ne tudják kicserélni. Avatás idején a fiatalasszony gyertyával a kezében járta körül az oltárt. A haldokló kezébe égő szentelt gyertyát adtak, hogy az ördög ne tudjon rajta győzedelmeskedni." A népi gyermekjátékokban a tűz, akárcsak a víz gyakran előbukkan. "Tüzet viszek, lángot viszek…" A tüzet, akárcsak a vizet, elemi ereje teszi szentté.

 Február 3.

 Régen almaszentelés és a borszentelés napja is volt. Balázs-áldás kiszolgáltatásának napja. A szokást legismertebb nevén balázsolásnak hívják. "Szent Balázst régi időktől fogva úgy tisztelte a nép, mint a torokbajok csodálatos orvosát. Ezért Balázs napján a templomban a pap kiszolgáltatta a Balázs-áldást. Kereszt alakba állított két szentelt gyertyát tartott az áldásért elé járuló hívek, különösen a gyerekek torka köré. Népi fejlemény az az Apátfalván feljegyzett szokás, hogy akiket a templomban megbalázsolt a pap, megsimogatták az otthon maradottak nyakát. Ezáltal mintegy továbbadták az áldást és a torokfájás elleni védettséget. Ennek az ősi hitnek állít emléket betegségében fohászkodván nagy költőnk, Babits Mihály:

 Balázsolás

 " Szépen könyörgök, segíts rajtam, szent Balázs!

Gyermekkoromban két fehér

gyertyát tettek keresztbe gyenge nyakamon

s úgy néztem a gyertyák közül,

mint két ág közt kinéző ijedt őzike.

Tél közepén, Balázs-napon

szemem pislogva csüggött az öreg papon

aki hozzád imádkozott

fölémhajolva, ahogy ott térdeltem az

oltár előtt, kegyes szokás

szerint, s diákul dünnyögve, amit sem én

s ő se jól értett…."

A szöveg idézetei - a versrészlet kivételével - a Magyar néprajz c. könyvsorozatból származnak.